Filozófiánk

Mindkét esetben nagy felelősség hárul a tervezőirodára. Az első esetben kellő érzékenységet kell tanúsítanunk megbízónk elképzelései, vágyai felé, egyben képviselnünk kell a szakmaiságot úgy, hogy az álmokat ne romboljuk le, hanem épp ellenkezőleg: segítsük megvalósulni. Az utóbbi esetben, vagyis amikor az építtető befektetésként tekint a projektre, a megtérülés, a gazdaságos kivitelezhetőség útján kell haladnunk, és segítenünk annak megvalósulását.

Működésünk

Nálunk ezért minden tervszerűen történik – szó szerint. A tervrajzon húzott első vonaltól az utolsó burkolólap helyreigazításáig követjük végig a ránk bízott projekteket, beleértve az engedélyeztetéseket, jogi környezet ellenőrzését, műszaki előkészítést, valamint a kivitelezési szakaszban a tanácsadást, támogatást.

Generál tervezés

Összefoglalva: a tervezési feladatokat generál megbízásként vállaljuk fel, vagyis végig és folyamatosan felelünk a helyes kommunikációért. Munkatársaink, szakági tervezőink a környező megyék legjobb szakemberei közül valók.